Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13. Te

2014.07.13

 Te

 

  • -          Édes?

 

Hablaty hallotta, hogy Astrid szólítja, és gyorsan nekiállt összepakolni, hogy elrejtse azt a valamit, amin éppen dolgozott, de ezzel levert néhány tárgyat az asztalról.

 

Felfigyelve a zajra, Astrid elhúzta a függönyt, ami elválasztotta Hablaty tervező kuckóját a műhely többi részétől. A ruhája elázott, szemeiből pedig aggodalom sütött. Megemelte a szemöldökét, és kezét a csípőjére tette, ahogy Hablaty idegesen rámosolygott, próbálva megtartani az egyensúlyát a nagy pakolás közben.

 

  • -          O-oh, jó reggelt, hölgyem! – A kezei a háta mögött voltak, az asztalra támasztva, és az egyik legbugyutább, legidegesebb mosolyát vetette a lányra. – Mi hozott téged errefelé ezen a csodás napon?
  • -          Hablaty, zuhog odakint – mondta, azzal kétkedő pillantással nézte tovább szíve választottját.
  • -          Hogy mi? – kiáltott, majd kicsit visszavett a hangerőből, és úgy kérdezte. – Úgy értem, tényleg?
  • -          Azért jöttem, mert Bélhangos pán sípja teljesen elázott. Ő úgy mondta, szegény hangszere belefulladt az esőbe. Megkért, hogy mondjam meg neked, hogy: „Sajnálom. Nem tudok segíteni neked a… valamivel.” – azzal vállat vont. – Nem igazán értettem, miért próbálta Fafej és Takonypóc csendre inteni, sőt még a gyomrába is bokszoltak, hogy kihagyja azt a részt.

 

Hablaty a homlokára csapott, miközben azt morogta: Idióták.

 

  • -          Van valami, amiről tudnom kellene? – kérdezte a lány.
  • -          Mi…? Nem, semmi. abszolúte semmiség – rázta a fiú a fejét, miközben halálra vált arcot vágott.
  • -          Mm-hm? Biztos vagy benne? Csak mert már öt éve együtt vagyunk, és meg tudom állapítani, mikor hazudsz. Most pedig nem úgy nézel ki, mint aki jól van.

 

Hirtelen Kőfej és Fafej rontott be, ruháikból csöpögött a víz.

 

  • -          Hé, Hablaty, a Rettenetes Rémek megették a virág dekorációt. Tudod, amit a lánykéréshez szedettél velünk - magyarázta a fiú iker.
  • -          És az a hatalmas, szív alakú papírmasé, amit a sárkányokkal akartál fellógattatni teljesen elázott az esőben – tette hozzá Kőfej. – Ja, meg esik is.

 

Hablaty duzzogva nézett az ikrekre.

 

  • -          Srácok – mondta, Astrid felé intve a fejével.

 

Az ikrek a lányra néztek, akinek szemei teljesen kitágultak, majd vissza Hablatyra.

 

  • -          Oh – mondták egyszerre. – Uppsz.
  • -          Mi… uh… magatokra hagyunk titeket – mondta Kőfej, mielőtt ő és a bátyja kirohantak halálfélelmükben.

 

Hablaty sóhajtott, és a tarkóját vakarva annyit mondott…

  • -          Ennyit a lánykérésről…

 

Astrid csak állt egyhelyben, és emésztette, amit hallott. Ezért volt a fiú olyan elfoglalt az elmúlt néhány napban? És ezért viselkedett mindenki olyan furán… mármint, még a megszokottnál is furábban.

 

  • -          Hablaty?
  • -          Igen? – nézett a lányra, ahogy ő felé sétált.
  • -          Te tényleg…?
  • -          Astrid – mosolygott a lányra egy kicsit fáradtan. – Elterveztem az egészet. Olyan romantikusnak kellett volna lennie, és …

 

Astrid karba bokszolta a fiút, ezzel megszakítva a mondókáját. Hablaty nem tudott sokat törődni a fájdalommal, mert szinte azonnal a nyaka körül érezte a lány karjait, és ajkait a sajátján… lágy csók volt, de jelentőségteljes.

 

  • -          Hablaty, nem kell ezen mind végigmenned. Tökéletesen elég lett volna egy egyszerű, hagyományos lánykérés is. – Hablaty megfogta a kezét, és sóhajtott egyet.
  • -          Tudod, hogy nem vagyok egy kimondottan hagyományos srác, hölgyem. Mellesleg te nem egy egyszerű lánykérést érdemelsz. Te több vagy, mint egyszerűen a barátnőm. Te különleges vagy, szóval megpróbáltam különlegessé tenni neked ezt az egészet.

 

Astrid nevetni kezdett, majd kibújt a fiú karjaiból.

 

  • -          Nem igazán érdekel, hogy hogyan csinálod Hablaty. Én csak veled akarok lenni.

 

Egymásra mosolyogtak, majd Hablaty előre hajolt, és megcsókolta.

 

  • -          Nos, legalább ezt még odaadhatom neked.

 

Elszakította az ajkát a lányétól, megfordult az asztala felé, és kétségbeesetten keresni kezdett valamit. Astrid megemelte a szemöldökét, ahogy a fiú megragadott valamit.

 

Felmutatott egy Siklósárkány alakú medált, ami gyönyörűen volt kidolgozva, és egy szerény mosolyt villantott a lányra.

 

  • -          Már dolgozom rajta egy ideje. Csak nem tudtam, mikor kellene odaadnom neked.
  • -          Hablaty, ez gyönyörű – mondta. – Köszönöm.
  • -          Szóval, ez egy igen volt?
  • -          Igen – ugrott a fiú nyakába, és ölelte át.

 

Hablaty kezei a lány derekát fogták, amíg a lány a nyakát ölelte, és nevettek. Hirtelen tapsot hallottak. Megfordultak, és Valkát, Hablaty anyját, látták meg, aki ott ált előttük.

 

  • -          Anya – kiáltott, és hirtelen elengedte Astridot. – Ohm… mi-mit csinálsz te itt?
  • -          Oh, feltételeztem, hogy itt vagytok. Szükségünk lenne a segítségedre. Bélhangos beleesett az egyik kútba, miközben a sípjából akarta kirázni a vizet.
  • -          Oh… persze – mondta. – Menjünk Astrid.

 

A pár kisétált az ajtón, amikor Astrid megérezte Valka kezét a vállán. Megfordult, és látta, hogy leendő anyósa mosolyog.

 

  • -          Üdv a családban – mondta, és megölelte fia választottját.

 

Astrid is elmosolyodott, és viszonozta az ölelést. Hablaty nézte őket, és egy álmodozó mosoly jelent meg az arcán. Az életében legfontosabb két nő állt előtte. Az istenek talán mégsem utálják őt annyira. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.